2013. január 5., szombat

Régi székből újat

Még a nyáron megtaláltam anyukámnál a régi székemet. Nagyon jó állapotban volt, eltekintve a kosztól és a kifakult anyagtól. Egyből az jutott eszembe, hogy felújítom és jó lesz Odi szobájába az íróasztal mellé. A Pinteresten találtam útmutatást a kárpitozáshoz, ám sem az ülőkét , sem a támlarészt nem lehetett lecsavarozni , így rögtönöztem és menet közben gondoltam ki hogy is lenne a legjobb. 


Így nézett ki a szék eredetileg. Legalább 25 éves, még az én gyerekszobámban állt.:)
Egy alapos porszívózás , lemosás , csiszolás után  lefestettem 2 réteg  fehér festékkel a fa részeket.
Először az ülőkére tűztem kárpitostűzővel az anyagot, gondosan figyelve arra, hogy az anyag mintája egyenes maradjon..

Mivel nem tudtam levenni az ülőkét a támla lécéig bevágtam az anyagot, szépen beigazgattam és az alján megtűztem.
Sajnos a támlarész behúzásáról elfelejtettem képet készíteni, de az elv hasonló volt, mint az ülőkénél, csak még inkább oda kellett figyelni, mert az eleje és a hátulja is látszik.
A támlarészre ráhajtottam és odatűztem az anyagot, de attól féltem ,hogy a használat során kicsúszik , ezért inkább megerősítettem még varrással is. 
Ilyen lett a végeredmény:)

És hátulról.

Odi szobájában:)
Nekem és a nagylánynak is nagyon tetszik a végeredmény. Szerintem első próbálkozáshoz képest nagyon jól sikerült. Nektek hogy tetszik?

2013. január 1., kedd

Szilveszter

12.31. BUÉK!:)

2012. december 31., hétfő

Karácsony

 12.26. Anyánál
 12.25. Nálunk a család egyik felével
Ottókával:)



Advent 4.hete

12.24. Szenteste
12.23. Laci elő- karácsonyi meglepetése volt, hogy meghívtam magunkhoz a legjobb haverjait (sajnos mostanában ritkán találkozunk), így ajándéknak minősül az együtt töltött idő.:)


12.22. Ma volt a karácsonyi koncert , amelyen Odi is fellépett. A fúvószenekar 6 éve alakult  , Odi azóta fuvolázik a lelkes kis csapattal. Nagyon sok fellépésük van és fesztiválokra is hívják őket. Mi is részt veszünk minden fellépésükön , koncerten amin csak tudunk. Nagyon élvezem:)

Odi az indulás előtt csiniben :)

12.21. Bohóckodtunk:)

2012. december 30., vasárnap

Advent 3. hete

Mindig így járok. Belekezdek valamibe és még magammal sem tudom tartani a tempót.Természetesen ezzel a " kis" projektemmel is elmaradásban vagyok. Több részletben pótolni fogom még az idén a feltöltögetést.:)

 12.15. Elmentünk az Árkádba nézelődni, vásárolni. Annyira hangulatos volt. Gyönyörűen feldíszítve a korlátok , a kirakatok, a lépcsők,a csillárok. A színpad is aranyos volt. Mézeskalács házikó, cukorka színpaddal és az Alma együttes muzsikált a gyerekeknek. Szóval jó kis délután volt és sikerült jó kis fotókat csinálni.. 
12.14. Anya meg Öcsiék is felköszöntöttek . Tökipompost csináltam erre az estére a NOSALTY receptje szerint. Nagyon finom. Már 3-4-szer megcsináltam (eleve dupla adaggal :)),  mindig jól sikerült, laktató, ízlik mindenkinek.
12.13. Solo party.  Már két éve játszunk vele és még mindig megunhatatlan.
12.12. Névnapomon
 12.11. Mézeskalácsot sütöttünk Marcival. Innen  lehet válogatni jó kis recepteket:)

2012. december 16., vasárnap

12.09. Hópelyheket gyártottunk Odival az ablakra és közben forró csokiztunk. Hópelyhekhez klassz sablonokat találtam, és ide összegyűjtöttem . Forró csokihoz receptek itt és itt.


12.08. Délután játék apával az első hóban.


Délelőtt elmentünk a Bartók Zeneiskolába egy vidám télapóműsorra. Az előadás kapcsán és részeként az ovisoknak bemutatták a sulit, kisdiákok megszólaltattak különféle hangszereket, lehetett kézműveskedni és az interaktív táblát is kipróbálhatták. Nagyon jó volt :) Odi is ide járt , és azt hiszem Marci is ide fog:)


12.07. Unokatesós Mikulás. Vannak egy sárga tállal:))


Minden gyerkőc valamilyen produkcióért cserébe kapta meg a csomagját. Marci Hárs László: Az egyetlen ajándék című  versét mondta el ügyesen.
video



2012. december 6., csütörtök

Mikulás

Már ébredés után egyből az ablakhoz szaladt Marci, vajon itt járt-e  a Mikulás?
Délután eljött Ottóka és Anyánál is lerakta a csomagokat a "nagyszakállú". 
Remélem a szép virág idén legalább az ünnepeket kibírja:$



2012. december 5., szerda

Foci, kiállítás, készülődés

12. 03.   Hétfőn és pénteken Marci ovis focira jár . Nagyon szereti, imád mozogni, tele van energiával.:) Az edzés után akartunk vágni papírhópelyheket, ami az adventi naptár mai feladata lett volna, de mire hazaértünk már nem volt hozzá igazán kedve. Lesz még idő bepótolni:)

12.04.  Ma délután az Adventi kézműves kiállításra mentünk el. Gyönyörű koszorúk, asztaldíszek, horgolt és filcből készült karácsonyfadíszek, patchwork terítők, karácsonyfa talp takarók és díszek voltak kiállítva. Nem győztem ámuldozni . Nagyon értékelem a kézzel készített dolgokat, minden egyes alkotás egyedi és megismételhetetlen, benne a készítő szíve-lelke. Néhány apróságnak nem bírtam ellenállni:) A horgolt angyalka a kedvencem.

12.05.  Reggelre leesett az idei első hó. A nap  folyamán szinte el is olvadt. Az ablak kidíszítve, kis cipő kirakva, jöhet a Mikulás.:D


2012. december 2., vasárnap

Adventi koszorú

Ma van advent első vasárnapja, ma kell meggyújtani az első gyertyát az adventi koszorún. Idén Odi választott színeket, azt mondta már "uncsi" a zöld-piros-arany kombó (ami az én kedvencem). Hát legyen! Újítsunk.  Szerencsére nem variált sokat , csak a pirosat hagyta ki:) Tavaly sokat kínlódtunk a fenyőágakkal, mert a melegben mindig ledobta a tűleveleket, többször kellett cserélni, így idén a koszorúalap széles zöld szaténszalaggal lett betekerve. Erre fehér gyertyákat, zöld csillámos bogyós ágakat és néhány arany gömböt raktunk. A gyertyákkal szemben arany csillag flitter van szurkálva gombostűkkel a koszorúra. Szerintem nagyon szép lett.


 Délután elmentünk a városi gyertyagyújtásra, ahol a Városi Vegyes kar és Kicsinyek Kórusa énekelt karácsonyi dalokat. Majd Búzás Péter polgármester és Janka György  parókus-esperes mondott köszöntőt. Végül a Vackor zenekar játszott a gyerekeknek. Marci is beállt a többi gyerkőccel táncolni :)



Mindenkinek örömteli készülődést kívánok!

2012. december 1., szombat

Adventi naptárak

Ma kezdődik a karácsonyi visszaszámlálás, ami minden évben az adventi naptár első kis ablakának kinyitásával indul.
Idén is kerestem ötleteket a Pinteresten. Ezek a kedvenceim:)
Végül Marcinak  gyufás skatulyából , Odinak borítékból készítettem kalendáriumot.
Így készült a Marcié:

2 oldalú ragasztóra felragasztottam a skatulyákat
Fenyőfa formát alakítottam ki a kis dobozokból




Felragasztottam a számokat(ez ráért volna később is:))

A dobozok tetejére is kétoldalú ragasztó került.

Az egészet bevontam zöld papírral (ezt először harmonikára hajtogattam , de nem volt jó, mert mindig felvált, ezért kénytelen voltam szétvágni és a kis csíkokat egyenként felragasztani)

Különböző elfoglaltságokat találtam ki  minden napra, A4-es lapra nyomtattam és szétvágtam

Minden skatulyába került egy kis cetli és valamilyen finomság.

Már csak a díszítés volt hátra, csak apró matricákat használtam.
Marci a kész adventi naptárral:)


Az első napi feladat a naptárból.:)))



Ez pedig az Odié. Neki vettem 24 borítékot amire felragasztottam a számokat. Bele 1-1 otthon  elkészíthető  arcmaszk, pakolás került. ( Ezeket internetről kerestem , A4-es lapra úgy formáztam, hogy 10x15 cm-es re lehessen vágni, kinyomtattam.) Mellé 1-1 parfüm minta , édesség került. Szép kosárba rendezve adtam át. 

2012. május 6., vasárnap

Anyák napja van ma

Mert te adtál nekem életet, és ami még fontosabb, leckéket arra, hogyan kell élni. Te vagy minden jónak a forrása, amit elértem életem során.
Mami, köszönetet mondok mindazért, ami vagy és ami én vagyok.

David L. Weatherford

Anyukám Marcival:)
Felhasználtam: felirat-Budaházi Brigitta, virág-Raspberry Road Design



Odikával:)

"Ha nem volnának gyermekeim:
-több pénzem volna,
-jelentősebb anyagi javaim,
-valószínűleg több helyre eljutottam volna
-többet aludnék,
-jobban adnék magamra
-az életem sokkal unalmasabb és kiszámíthatóbb lenne.
De, mint szülő:
- többet nevettem,
-gyakrabban sírtam
-többet aggódtam,
-többször rohantam,
-kevesebbet aludtam, mégis vidámabb az életem.
-többet tanultam, érettebb lettem
-a szívem jobban fájt, jobban tudtam szeretni, mint valaha is hittem,
-többet adtam magamból, de cserébe ÉRTELMET NYERT AZ ÉLETEM."
/Marienne Neifert/

2012. május 5., szombat

Áprilisi visszatekintő



Színházban voltunk Anyukám, Odi és én. Igazi három generációs kultúrprogram volt.:)) Nagyon élveztük az előadást.

A hónap vége felé egy napon van Laci szülinapja és Odi névnapja:) Ajándékok, pizza és sk. kókuszos torta.
Gyönyörűen pompáznak a virágaim és virágba borult a barackfa is.
Egy kicsit alkottam is. Ezt a képet nagyon szeretem a kis családunkról. Odi ballagásán készült , már az étteremben voltunk.Nagyon tetszik a végeredmény:) Ilyen vintage stílusú oldalt még nem is készítettem. Gyönyörűségesek ezek a papírok, bár életben sokkal mélyebbek a színek. Sajnos még mindig nem tudok fotózni.
Felhasználtam: webster's pages-Soar Blue Skies, 
Nature's Storybook Grow Dreams, 
Prima kétoldalas papír, szalag, horgolt és filc virágok, SBK virágok, Adornit betűmatrica, Woodware levél és saroklyukasztó, gombok, Tim Holtz-Distress ink-vintage photo, freebie cimke( azt hiszem Vekáé)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails